„Én csüggedt lelkem, én csüggedt szívem,
Daloljátok és mondjátok: igen”
Szeptemberben jártunk már, amikor a belvárosban találkoztunk. Vékony, nagyon törékeny testalkat, félénk tekintet. Semleges dolgokról beszélgettünk, de egy órán belül már vadul smároltunk.
Legközelebb a munkahelyénél találkoztunk. Már sötét volt, de az idő nagyon kellemes nyári. Ekkor árulta el, hogy van férje, de nem éppen a legjobb a viszony, váláson gondolkoznak és különben is a napját sem tudja mikor dugtak utoljára.
Az első – és egyben utolsó – kellemes csalódás akkor ért, mikor a parkban benyúltam neki a bugyijába. Biztos voltam benne, hogy az ilyen típusú lánynál egy igazi dél amerikai őserdő fogad. Hát nem. Egy gyönyörű szép frissen karban tartott csupasz kis nedves punciba csúsztattam be az ujjamat. Pont akkor élvezett el, mikor 3 csávó ment el mellettünk az úton.
Most te jössz. – mondtam neki.
Visszamentünk a kocsihoz.
Kiverem szívesen, de bekapni biztos nem fogom most. – mondta magabiztosan.
Azt hittem nem lett olyan az autó, de miután hazavittem és már én is majdnem otthon voltam, sikerült egy nagy adag még meg nem száradt gecibe belenyúlnom a kormányon. (Jól megbújtak ilyen sokáig a kis pajkosok.)
A következő találkozón kértem jöjjön fel hozzám.
Nagyon sietek, vár a férjem, de hazafelé megállhatunk kicsit. – mondta
A hátsó ülésen dugtam meg a város határában.
Nem mondtuk ki, de mind a ketten tudtuk, hogy ennek vége.
Igazunk lett.
