Az első pillanattól fogva tudtam, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Ennek ellenére sodródtam és elengedtem magamat: bármi megtörténhet. – gondoltam.
Tél volt, karácsony környéke, és mi egy kocsmában ásványvizezgettünk. Én autóval voltam, ő meg nem iszik soha.
Egy kutyám van, fehér. – mondta.
Vele élek a panelban. – tette hozzá.
Később indítványoztam, hogy menjünk sétálni egyet, mindegy hova, csak ne üljünk ott egy helyben, mert abból úgy sem lesz semmi.
A Normafához mentünk. Szép, tiszta idő volt, a madarak néztek minket a vezetékről, miközben hó takarta el a szemközti Hármashatár hegyet. A smárolás közben kinyitottam a szememet és a parlament architektúrájában gyönyörködtem és jó volt érezni, ahogy a farkamba áramlik a vér.
Nagyon türelmetlen voltam, ezért egy nem túl távoli, de csendes, elég saras útra hajtottam, ahol kezelésbe tudta venni. Monoton volt, de nagyon ügyes. A gecit diszkréten köpte ki az ablakon.
Pár nap múlva moziba hívtam, a filmből semmire sem emlékszem. Több mint 2 órát simogatta, de egyebet nem csinált. Nagylány volt már, ismerte azt a mondást, hogy aki rendel, az fizet, és ahogy beléptünk a lakásba már térdelt is le elém kicsalogatni, ami már nagyon ki kívánkozott.
Kis idő múlva már az ágyamban hemperegtünk. Mondta nekem előre, hogy tudnom kell ő egy állat és most majd megtapasztalom. Féltem, hogy átjönnek a szomszédok a sikításra. Féltem, hogy valami olyan helyre mászik fel ahova nem ér el a farkam. Ez tényleg egy állat, gondoltam magamban.
Másnap nála folytattuk. Jól bírta az ágya. A szomszédok meg vagy tök süketek, vagy nagyon türelmesek, esetleg mindkettő.
Utána vizet kértem a konyhában, ő meg rágyújtott.
Ugye te csak ezt akarod tőlem? – kérdezte
Mit? – játszottam a tipikus kis gyáva faszt.
Mit, bazmeg, dugni. – nem hagyta magát.
Hááát – így én.
Akkor inkább most hagyjuk abba. – vetett véget a románcunknak.
Már tényleg nem emlékszem, hogy mire gondoltam hazafelé a kocsiban, és arra sem, hogy kit hívtam fel.
A lényeg, hogy haza értem, de csöppet sem boldogan…
