"Tudom, tudom, de most már én nem akarom,
nincs mit tenni, mert gyorsan megunom."
Már nagyon rég ismertük egymást, volt is közöttünk valami, de ez akkor tényleg nem rajtam múlt. Aztán beismerte, hogy hibázott, de már késő volt, és én nem akartam.
Egy idő után újra kerülgettük egymást, beszélgettünk, sms, msn, west balkán, zöld pardon.
Egyszer csak felmentem hozzá, de nem váratlanul.
Nem akart dugni, pedig nem volt senkije.
Aztán mégis belement, de bár ne tette volna. Kúrás közben majdnem megkérdeztem tőle, hogy hozzak e valami újságot, mert látom, nagyon unatkozik. Régebben még élvezte, sőt hosszan szopta előtte a farkamat, és annak sem volt ellenére, ha megkértem fejezze már úgy be.
De megváltozott. Nem előnyére.
Utána volt még pár e-mail, de már nagyon rég semmi, és ez így van nagyon jól.
